2016. október 27., csütörtök

Genfi zsoltárok a magyar kórusirodalomban

Elhangzott Énekelt reformáció előadássorozat második napján, 2016. október 25-én, kedden.

Előadó: Dr. Péter Éva Kolozsvár


A zsoltár szó jelentését kutatva a következő értelmezéseket találtam[1]: az Ószövetség egyik könyvét alkotó vallásos ének; egyházi ének; zsoltárkönyv. Maga a zsoltárkönyv jelentés is többértelmű:  Szentírást olvasók számára  az Ószövetségbe foglalt, százötven zsoltárt tartalmazó, öt zsoltárkönyvet jelenti; Bencédi Székely István, Krakkóban, 1548-ban kiadott munkájában a zsoltárkönyv megnevezés a százötven bibliai prózazsoltár gyűjteményét jelenti[2]. Heltai Gáspár, Kolozsváron, 1560-ban kiadott munkájának címlapján SOLTAR, AZ AZ, SZENT DAVIDNAC, ES EGYEB Prophetaknac Psalmusinac, auagy Isteni dichireteknec konyue…” szintén zsoltárkönyv értelmezés olvasható; azonban a XVI. században a zsoltár szó megverselt bibliai zsoltárokat és azok gyűjteményét is jelenti. Ismert Bogáti Fazakas Miklós (1548–1598 u.), 1582-ben elkészült, kéziratos gyűjteménye, „Psalterium Magyar Zsoltár kit az üdőkbeli históriák értelme szerént különb-különb magyar ékes nótákra, az Isten gyülekezetinek javára fordított Bogáti Fazakas Miklós”címmel, melyben a zsoltár szó már rímes-strófikus zsoltárparafrázisok gyűjteményes könyvét jelenti[3]. Szenci Molnár Albert (15741634) Psalterium Ungaricum-a, melyet Herbornban, 1607-ben adtak ki, már a százötven genfi zsoltár fordítását tartalmazza. Szenci magyar nyelvű zsoltárai nem szabad átköltések, hanem műfordítások. A prózazsoltárok bibliai szövegét követve, a Kálvin korabeli genfi dallamoknak megfelelő sorfajtákat és strófaszerkezeteket szem előtt tartva, megalkotta a magyar zsoltárkönyvet, a feljegyzések szerint mindössze 90 nap alatt. A XVII–XVIII században ezeket a genfi zsoltárokat a bibliához kötve adták ki, de megjelentek külön kötetben is, majd belefoglalták a protestáns énekeskönyvekbe. Így a zsoltár szó egyrészt a Szenci Molnár Albert féle zsoltárokat tartalmazó könyvet, másrészt református énekeskönyvet is jelent[4].

A genfi zsoltárok keletkezését vizsgálva vissza kell tekinteni a zsoltáréneklés történetére. A psalmodia, a zsoltárok recitatív előadása, mind keleten, mind nyugaton folyamatosan változott az egyre fejlődő egyházzal, az egyre gazdagodó mise-liturgiával, amelynek állandó és változó elemei között a legjelentősebb helyet foglalja el. A reformátusok zsoltárai, strófikus formájukkal és nem recitatívikus dallamvilágukkal más stílust képviselnek. Míg a misében az énekelt zsoltárokat a szertartást végző pap recitálja[5] addig a reformáció kora óta a protestáns egyházakban a strófikus zsoltárokat, zsoltárparafrázisokat a gyülekezet énekli, közös imádságként, anyanyelven.
Az első zsoltárgyűjtemény, mely tartalmazta mind a 150 zsoltárt, népi eredetű német és francia dallamokra alkalmazva azokat, 1540-ben jelent meg Antwerpenben. Majd ezt követték az angol, skót, finn, skandináv zsoltárénekeskönyvek, a magyar Psalmus-ok, zsoltárparafrázisok. Kálvin (15091564), aki a reformátorok közül a legradikálisabb álláspontot képviselte  az éneklés terén, biblikus gondolkodású teológusként, a zsoltárokat tartotta a legmegfelelőbbnek a gyülekezeti éneklésben: ”Ámde igazán mondja Ágoston: senki sem tud Istenről méltóképpen énekelni, csak az, akit Ő tanít meg erre. Ezért akármerre is keresgéljünk körös-körül, sem jobb, sem Isten dicsőítésére alkalmasabb énekeket nem találhatunk, mint a Dávid zsoltárait, amelyekre maga a Szent Lélek tanította meg őt. Amidőn tehát ezeket énekeljük, bizonyosak lehetünk abban, hogy e szavakat maga Isten adja a szánkba, mintha csak Ő maga énekelne bennünk önnön dicsőségét magasztalva.”[6] Kálvin, munkatársait búzdítva, 1562-re létrehozta a Genfi Zsoltároskönyvet. Ennek 450. évfordulójára emlékezek előadásomban.
Amikor a genfi zsoltárok születését vizsgáljuk különválasztjuk a szöveg és a dallamok keletkezésével kapcsolatos adatokat.
Kálvin korán felfigyelt Clément Marot (14961544) költő tevékenységére, aki I. Ferenc király udvarában élt és alkotott. Marot első zsoltárfordításait eredetileg magánhasználatra készítette[7]. Kálvin buzdítására azonban további zsoltárok születtek. 1539-ben, a Strasbourgban kiadott gyűjtemény Marot 13 és Kálvin 6 zsoltárparafrázisát tartalmazta. Az 1542-ben, Genfben kiadott Egyházi énekek és imádságok formája című gyűjtemény 35 zsoltára közül 30 Marot költeménye, 5 Kálviné. Az 1543-as kiadásban Marot zsoltárai 49-re szaporodnak. Kálvin viszont visszavonta a maga műveit, mert Marot zsoltárait szebbnek, a költőt tehetségesebbnek tartotta magánál. Egy évvel később viszont Marot meghalt Torinoban, így a munka megszakadt. A zsoltárversek írását később Théodor de Bèze, humanista teológus, hugenotta költő folytatta. 1551-ben Marot 49 zsoltárához 34 Bèze zsoltárt csatolva megjelent a 83 zsoltár című kötet; 1554-ben 6, majd 1556-ban még 1 zsoltárt elkészítve megszületett a 90 zsoltár. A maradék 60 zsoltárt egyszerre készítette el Bèze, közben némileg módosítva a már meglévőket. Így 1561-ben elkészült a munkával.
A dallamok tekintetében kevésbé világos a genfi zsoltárok szerzősége. Az 1539. évi strasbourgi gyűjtemény nagyrészt Mathias Greiter és néhány kortárs zenész dallamait tartalmazza. Később ezeket kicserélték. Az 154243-as gyűjtemény újabb darabjainak szerzője feltehetően Guillaume Franc, egy roueni hugenotta. De Genf környékén szolgáltak egyházzenészként még Eustorg de Beaulieu, Francois Gindron és Thomas Malingre.
A zsoltárdallamok létrejöttében azonban Loys Bourgeois-nak[8] (15101569) van a legfőbb érdeme. Dallamszerző, dallamjavító és átdolgozó munkát végzett. A kor szokásához híven ún. paródiatechnikát alkalmazott, amely egy kompozíció ad notam felhasználását, vagy átdolgozását jelenti; esetenként a szerző, egy már meglévő kompozícióból részleteket vesz át. Így alakította ki Bourgeois 84 dallamnak a mai alakját. A dallamok forrása francia és német eredetű, egy zsoltárdallamnak flamand dal az őse. A dallamok közül néhány gregorián eredetű. Bourgeois munkáját egy genfi kántor, Maître Pierre[9] folytatta, aki szintén meglévő dallamok motivikájára alapozta kompozícióit.
A dallamok elemzésekor feltűnik, hogy igen sok a dór és eol dallam (57 dallam); gyakori a dúr  dallam (39), de van mixolíd (18), és fríg dallam is (11). Gyakoriak a nagyobb hangközugrások,  a dallamirány váltások.  A ritmus igen változatos. Még az azonos sorképletek is sokféle ritmussal vannak kombinálva. Bár nem parlando dallamok mégsem voltak ütembe osztva. A 150 genfi zsoltár 125 különböző dallammal szerepel. A dallamok nagy száma miatt a zsoltárok kis hányada került be az állandó gyülekezeti gyakorlatba.
A genfi zsoltárok szövege forma és versképlet szempontjából rendkívül változatos. A strófák nagy terjedelműek. Leggyakoribbak a 8-as, 9-es szótagszámú sorok; valamint  a 10-11-es szótagszámú képletek és ezek kombinációi. Kevesebb a 7-es sor, a 3+2-es vagy 2+3-as, továbbá 5-ös sor és 6-os, 7-es szótagszám váltakozása. Az említett sorfajták nagyszámú kombinációi láthatók a zsoltárokban[10].
Szenci Molnár Albert heidelbergi tanulóéveiben ismerte meg a genfi zsoltárok német szövegét, Ambrosius Lobwasser fordításában. A zsoltárok magyar nyelvre való átültetésében is Lobwasser munkája volt számára az iránymutató. Felhasználta ugyanakkor a hugenotta zsoltárok francia szövegét is. Igen rövid idő alatt végezte el a munkát. Bár a prozódiai igény csak az utóbbi évszázadban jelent meg, Szenci zsoltárszövegei, amint azt Kodály Zoltán megállapítja, háromnegyed részben jól alkalmazkodnak a dallamhoz. Egymás mellé helyezve Károli prózai szövegét (1590) és Szenci Molnár Albert verses fordítását (1607) azonnal észrevehető ez utóbbi nyelvezetének költői ereje.

35. zsoltár

A francia dallamok ritmusa viszonylag kevés százalékban felel meg a magyaros szövegritmusnak. Szenci Molnár Albert versei nem követik, nem követhetik szolgai módon a zsoltárdallamok ritmusát. Ennek következtében magyar nyelvterületen a ritmusok idővel kiegyenlítődtek, egy egyenlő hosszú értékekben mozgó előadásmód vált általánossá. Az utóbbi évtizedekben, az egyházzenészek munkája nyomán, megkezdődött a genfi zsoltárok ritmusának eredeti formára való visszaállítása.
A genfi zsoltárdallamok feldolgozói között megemlíthető Lassus, Claude le Jeune, Sweelinck, Janequin, Certon, Jambe de Fer, Thomas Champion, Richard Crassot, Pascal de l’Estocart, Jean Le Grand, John Black. Lantfeldolgozásokat készített a genfi zsoltárdallamokra Le Roy és Nicolas Vallet, furulyavariációkat Jacob van Eyck. Claude Goudimel a teljes zsoltárkönyvet több változatban dolgozta fel: homofon szerkesztési módban, ún. cantus-firmus-motetta technikával, valamint polifón imitációs technikával. A homofón feldolgozásokban a cantus firmus többnyire a tenorban található, a feldolgozás az ún. hangjegy-hangjegy ellen elve szerint történt. A négy szólam izoritmikus mozgású. Abban a korban házi muzsikálásra igen gyakran alkalmazták.
Kálvin a gyülekezeti éneklést egyszólamú formában, anyanyelven képzelte el. Fontos volt számára az, hogy a gyülekezet értse amit énekel. Ezt az elvet tartották szem előtt azok a magyar zeneszerzők is, akik feldolgozásaikat magyar szöveggel tették közzé.
A XX. század derekán, az 1948-as Református énekeskönyv szerkesztési munkálatainak, majd megjelenésének idején, az általános zenei művelődés fellendülésének időszakában, az egyházi zenében jártas magyar zeneszerzők különböző nehézségi szintű feldolgozásokat készítettek a genfi zsoltárok dallamaira. A magyar kórusirodalom jeles zeneszerzői: Ádám Jenő (1896-1982), András Béla (1909-1980), Árokháty Béla (1890-1942), Bárdos Lajos (1899-1986), Csomasz Tóth Kálmán (1902-1988), Farkas Ferenc (1905-2000), Fasang Árpád (1912-2001), Gárdonyi Zoltán (1906-1986), Halmos László (1909-1997), Hidas Frigyes (1928-2007), Horváth Károly, Kapi-Králik Jenő (1906-1978), Kodály Zoltán (1882-1967), Kósa György (1897-1984), Kistétényi Melinda (1926-1999), Lisznyai Gábor (1913-1981), Maros Rudolf (1917-1982), Máté János (1934-1998), Nagy Árpád, Nagy Olivér (1912-2000), Osváth Victor (1921-1985), Papp Ákos, Pászti Miklós (1928-1989), Ránki György (1907-1992), Rezessy László (1912-1997), Sepsy Károly (1930-), Sulyok Imre (1912-2008), Szigethy Gyula (1904-1986), Szokolai Sándor (1931-), Szőnyi Erzsébet (1924), Tillai Aurél (1930), Vass Lajos (1927-1992) arra törekedtek, hogy a különböző összetételű, különböző képességű kórusoknak énekelhető, megfelelő nehézségű feldolgozásokat készítsenek. Így születtek meg az unisono orgonakíséretes művek, a biciniumok, a háromszólamú egyneműkari művek, a két, három, négyszólamú és hatszólamú vegyeskari művek, a vegyeskari kánon és a három, négyszólamú orgona kíséretes vegyeskari feldolgozások. 1979-ben reprezentatív kötet készült Magyar zsoltárok címmel, Arany Sándor gondozásában, mely az említett zeneszerzők feldolgozásait foglalja magába.
Ebből válogatva elsőként Ádám Jenő művét, a 8. zsoltárt hallgatjuk meg. A vegyeskari mű három szólamú, csak a záró részben teljesedik ki négy szólamra. A genfi zsoltárdallam folyamatosan átszövi a kórusmű zenei szövetét. A dallam hangterjedelmének, a szöveg mondanivalójának megfelelően, minden mesterkéltség nélkül, plasztikusan halad a genfi zsoltárdallam egyik szólamból a másikba. A rövid terjedelem ellenére Ádám Jenő négy egységre osztja a művet, melyet különböző tempók használata jelöl. A kezdő Andante maestoso után Piu agitato, majd egy Mosso (quasi recit.) rész után a záró Tempo I következik. A dícsérő, magasztaló zsoltár határozott unisono résszel zárul (mindeneket lába alá vetél szövegrésznél), melyből egy széles crescendóval jut el a vegyeskar a dór-eol zsoltárdallam, reményt sugárzó, nagy terces záróakkordjára.[11]
Bárdos Lajos életművében az egyházi témájú kompozíciók jelentős helyet foglalnak el. A misék, a latin és magyar nyelvű vallásos témájú a capella művek, a kánonok, az orgona-, vagy más hangszerkíséretes művek mellett genfi zsoltárfeldolgozást is találunk. Az Ittzés Mihály által összeállított műjegyzék szerint a 23. genfi zsoltár feldolgozása, Az Úr énnékem őriző pásztorom, 1975-ben készült. Ebben a periódusban készült művekről Ittzés Mihály, Bárdos életművét méltató munkájában, így ír: ”...a betakarítás éveiből való, a hatvanadik évén túljutott mester érett stílusának jegyei koncentráltan jelentkeznek bennük: diatóniában fogant dallamok, szövegtelen szakaszok melodikus-harmonikus kibontása, hagyományos harmóniák és újszerűbb hangfürtök alkalmazása, modális és funkciós gondolkodás modern ötvözete, a hangnemek szabad váltogatása, homofónia és polifónia egyensúlya, a szófestés gazdagsága, a pontos prozódia, ebből fakadó változatos ritmika, a szöveg meghatározta és a zenei szempontú formaalkotás összeforrottsága, a gyakorló karnagy tapasztalatait tükröző előadási instrukciók.”[12] Mielőtt ezeket a jellemvonásokat mind-mind felfedezhetnénk a felhangzó Bárdos műben, előbb megszólaltatjuk a 23. genfi zsoltár két változatát: előbb Claude Goudimel tenor cantus firmusu, homofon feldolgozását, majd Nicolas Vallet lantvariációját a Corvina Consort előadásában[13]. Ezt követi Bárdos feldolgozása a Debreceni Református Kollégium Kántusa előadásában, orgonán közreműködik Karasszon Dezső[14].
Kodály Zoltán tíz genfi zsoltárt közölt az Iskolai Énekgyűjtemény-ben[15]. Így a református egyházi zene hagyományának kiemelkedő darabjai is bekerülhettek a magyar zeneoktatás anyagába a gregorián dallamok és a katolikus népénekek mellett. A genfi zsoltárok közül Kodály hetet dolgozott fel: a Bicinia Hungarica sorozatban három zsoltár, a 33., a 124. és a 126. feldolgozása található; 1936-ban készült el a nőikari kompozíció, a 150. genfi zsoltár; a vegyeskari kompozíciók közül 1943-ban a 121. genfi zsoltár, és 1948-ban az 50. genfi zsoltár; végül, 1951-ben, a pozsonyi úti orgona szentelésére készült a hangszerkíséretes 114. genfi zsoltár. A kórusművek szövegét vizsgálva észrevehető, hogy Kodály a prozódia szabályainak megfelelően belejavít Szenci fordításába, szórendjébe.
Kodály 50. genfi zsoltár-a a capella kórusmű. Magát a zsoltárt régen adventi zsoltárként tartották számon, az úgynevezett második Adventre, Krisztus ítéletre való eljövetelére gondolva. A mű két nagy részre tagolódik: az elsőben három, a másodikban négy zsoltárvers feldolgozása hangzik el, ezt követi a záróvers. A dór hangnemű zsoltárdallam bemutatása, a gyülekezeti éneklés mintájára, unisonoban történik, a két magas fekvésű szólamban, a szopránban és tenorban, g-dórban. A második vers feldolgozása valójában kétszólamú. A cantus firmus a mély szólamokban, unisonóban szólal meg (alt és basszus), a magas szólamok egyszerű ellenponttal követik, c-dórban. A polifonikus indítású harmadik strófa fokozatosan homofon feldolgozássá alakul és egy négy ütemes záró résszel g-dórban, de a záró akkordban nagy tercen áll meg. A második rész merész hangnemi váltással kezd: félhanggal lennebb indítva a  zsoltárdallamot h-dórba ugrik[16]. Minden új zsoltárvers feldolgozása egy-egy kvinttel mélyebb hangnembe visz. Így jutunk el é-be, á-ba, d-be, míg a záró rész visszavezet g-dórba. A szólamok száma kiszélesedik nyolcra, a monumentális záró rész következtetése: „Az ki hálát ad, engem az becsül! Az ki jár ez úton, nincs semmi kétség, kíséri áldásom.”
A 114. zsoltár az Egyiptomból való kivonulás csodálatos eseményeiről szól. Isten népének test szerinti szabadulása a rabságból előre vetíti a hívőknek Krisztusban beteljesült valóságos és teljes megszabadulását. A zsoltár költői képei Isten erejét, hatalmát sugározzák. Szavától megrettenve a tenger „hátra álla”, a Jordán vize visszafelé folyt, a hegyek szökdöstek mint a bárányok. Hatalmas ereje a kősziklából vizet, életet fakasztott[17].
Merem remélni, hogy a magyar kórusirodalom e remekművei is életet fakasztanak.

























[1] Fekete Csaba, Zsoltár szavunk történetéhez, In: Magyar nyelvőr, 126 évf, 2002/3 szám, 360-362 lap.
[2] Bencédi az egyes zsoltárokat psalmos-nak nevezi
[3] Rímes-verses zsoltárparafrázist írt, abban a kórban, Bogátin kívül, Batizi András, Szegedi Gergely, Sztárai Mihály, Huszár Gál, Szkárosi Horváth András, Thordai Benedek.
[4] A puritanizmus hatására, a XVII–XVIII. században, a protestáns liturgiából fokozatosan kimaradtak a prózazsoltárok, majd a XVI. századi zsoltárparafrázisok nagy része is. A genfi zsoltárok nagyobb teret hódítottak, így a zsoltár szó jelentése is változott.
[5] A recitált zsoltározás a Vulgata latin nyelvű prózai szövegével történt. A II. Vatikáni Zsinat óta nemzeti nyelven is megengedett.
[6] Kálvin János, Elöljáró beszéd a zsoltárokhoz, In: Zsoltár, A Református Egyházzenészek Munkaközösségének Lapja, I. évfolyam, 4. szám, 1994, 2-3.
[7] Clément Marot 6 zsoltára ismert 1533-ból.
[8] Loys Bourgeois párizsi születésű zeneszerző, Genfben a Szent Péter katedrális kántora.
[9] Genfben, abban az időben több Péter nevű zenész-kántor dolgozott: Pierre Dagues kántor; Pierre Valette, akinek szolfézs módszertana is megjelent; Pierre Dubuisson, aki kántor és bourguignon-i lelkész volt; Pierre Dagues; Pierre Davantés muzikológus, zeneszerző.
[10] Csomasz Tóth Kálmán véleménye a genfi zsoltárokról:”...úgy véljük, hogy a genfi zsoltárok sokféle és sok esetben bonyolult, sőt mesterkélt versformáinak részük lehetett abban, hogy a rájuk alkalmazott dallamok minden népszerűségre való törekvésük, kifejező erejük és sokszor monumentális szépségük ellenére sem tudták olyan mértékben megtermékenyíteni az évszázadok keresztyén zeneirodalmát, mint a lutheránus korálénekek.”, In: Református gyülekezeti éneklés, Egyetemes Konvent kiadása, Budapest, 1950, 208 old.
[11] Audíció: Debreceni Református Kollégium Kántusa, CD–válogatás III. (ARCHIV)/4.
[12] Ittzés Mihály, Bárdos Lajos, Magyar Zeneszerzők 36., Mágus kiadó, Budapest, 2009, 18.
[13] Psalterium, Genevian Psalms, HCD 417/21,25. Claude Goudimel (1514-1572) volt a zsoltárok első legjelentősebb feldolgozója. Maróthi György (1715-1744), debreceni polihisztor, Goudimel négyszólamú, homofón zsoltárfeldolgozásait, kisebb átalakítások után, kiadta Szenci szövegével.
[14] Audíció: Debreceni Református Kollégium Kántusa, CD–válogatás III./9.
[15] Kerényi Györggyel közösen állította össze, megjelenési éve 1944.
[16] Audíció: Debreceni Református Kollégium Kántusa, CD–válogatás II./1.
[17] Audíció: Református énekek III. Kiadja Böszörményi Gergely, Periferic Records, Budapest, 2004, 7.