2016. november 8., kedd

Énekeskönyvünk előnyei és kihívásai. Régi és új ének

Elhangzott az Énekelt reformáció előadássorozat ötödik napján, 2016. október 28-án, pénteken.
Előadó: Dr. Bódiss Tamás 



Az erdélyi és magyarországi énekeskönyvek közös anyaga

Adalékok a mai énekeskönyvek és a gyülekezeti éneklés kérdéseinek értékeléséhez

(Dr. Bódiss Tamás)

A reformáció utáni két évszázad a Kárpát-medencei protestáns gyülekezeti éneklés történetében felekezeti és területi szinten is egységes képet mutat. Lényegében ugyanaz az énekanyag található a váradi, kolozsvári és debreceni kiadású református, de a Felvidéken nyomtatott evangélikus gyűjteményekben is. Az énekeskönyvek az ismert énekek összegyűjtése és közreadása nyomán születettek meg.[1] A nyomtatási munkák közben megismert esetleges újabb dicséreteket egyszerűen hozzátették a már kinyomtatott oldalakhoz.[2] Ha az újabb és újabb kiadásokból el is maradt néhány ének, sokkal több volt a bővítés, így a repertoár egyre gyarapodott, az énektárak vastagodtak. Míg a legelső ismert gyűjtemények[3] még 100 körüli éneket tartalmaznak, a XVIII. század folyamán használatos debreceni énekeskönyvek a genfi zsoltárokkal együtt 521 éneket, az először 1743-ban megjelent Új zengedező mennyei kar pedig már kezdetben 769 éneket tartalmazott. A XVIII. század végére tehát már valóban joggal vetődött fel a kérdés: mekkora legyen az énekeskönyv terjedelme és mennyi használható ebből a gyakorlatban? 
1744-ben látott napvilágot Kolozsvárott az a jelentős forrásértékű énekeskönyv, mely két évszázad múltán először adott dallamot protestáns énekeskönyvben dicséretekhez. Párja, a Debrecenben nyomtatott Öreg Debreceni Énekeskönyv először 1778-ban jelent meg, de a korábbi – dallam nélküli – kiadások megerősítik e gyűjtemény folyamatos használatát. E két fontos kiadvány az utolsó közös pont, mely lényegében azonos anyagot közöl himnuszok, zsoltárparafrázisok, ünnepi és egyéb dicséretek egymás utáni rendjében a külön címlappal kezdődő genfi zsoltároskönyv előtt. 

2016. november 7., hétfő

„Én nem tudom,… mint zeng az egész ég” Kontrafaktumok a református énekeskönyv új énekei között

Elhangzott az Énekelt reformáció előadássorozat negyedik napján, 2016. október 27-én, csütörtökön.
Előadó: drd. Benkő Tímea Kolozsvár 

Szeretettel köszöntök mindenkit, itt a templomban és a rádiókészülékek előtt, illetve azokat, akik internetes közvetítésben követik az előadást.

Kontrafaktumok a református énekeskönyv új énekei között.

A kontrafaktum nem csak zenei kifejezés, hanem a művészetben olyan előállítási eljárás, mely egy műalkotásból bizonyos alaki elemek megőrzésével új műalkotást hoz létre. A zenében a kontrafaktum egy új szövegnek valamely már meglévő szöveges dallamra való alkalmazását jelenti. Az egyházzenében a kontrafaktum egy olyan „új” ének, melyet úgy alkottak meg, hogy egy világi éneket egyházi tartalmú szöveggel láttak el. Létezik egy másik fogalom is, a zenei paródia, melyet ugyanennek a módszernek megnevezésére használnak, attól függetlenül, hogy a dallam, melyre az új szöveget alkalmazzák, milyen, világi vagy vallásos hátterű, [1] Illetve más emghatározás szerint a paródia éppen a kontrafaktum ellentéte: vallásos tartalmú ének dallamának alkalmazása egy világi szöveghez.[2] A zenetudományban a barok és a klasszicizmus idején viszont minden olyan művet paródiának neveztek, melyet egy már korábbi zenemű felhasználával szereztek. A fogalmak használata tehát elég tág teret enged annak, hogy mit nevezünk kontrafaktumnak és mit paródiának. Az előadás címében elég titokzatosan hangzott a kontrafaktum megnevezés, ezért nem akartam tovább zavarni az érdeklődőket azzal, hogy a címben megnevezzem, hogy a reformációi előadássorozatok alkalmával paródiákról is fogok beszélni … J.

2016. november 1., kedd

AZ ÉNEKESKÖNYV LUTHER ÉNEKEI

Elhangzott az Énekelt reformáció előadássorozat harmadik napján, 2016. október 26-án, szerdán.
Előadó: Kissné dr. Mogyorósi Pálma Nyíregyháza

AZ ÉNEKESKÖNYV[1] LUTHER ÉNEKEI

reformáció során az egyházzene megújítására is sor került. Luther az egyházi ének fontosságát hangsúlyozta a hívők lelki életében, és sokat tett azért, hogy a hívők is aktívan bekapcsolódhassanak a liturgiába. Ilyen megfontolásokból a latin nyelvű, az egyszerű ember számára nehezen megtanulható katolikus egyházi énekeket német nyelvű, könnyen megjegyezhető népénekekkel kívánta helyettesíteni. Ezt a célt szolgálták a korálok.